Vadkerti-tó

A Vadkerti-tó, vagy ahogy a nép még mai is hívja, Büdös-tó, gyógyhatással is bíró kedvelt üdülőhely Bács-Kiskun Megyében. Vízéről már 1839-ben jelent meg tudományos vizsgálati anyag, abban az időben szívesen jártak a környékbeli földművesek a tóhoz fürdeni, áztatni fáradt tagjaikat. Azonban az sem volt ritka, hogy az igás állatokat is itt csutakolták.

Napjainkban már egy teljesen kiépített strand található a tó nyugati, dél-nyugati felén három bejárattal, illetve kemping is várja a turistákat. A tó mellett található üdülőtelepen számtalan vendégágy áll rendelkezésre az ide utazóknak.

A tó 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú, északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik. A tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. A tó vizét gyógyászati szempontból bevizsgálták, a megállapítások szerint jótékony hatással van a reumatikus bántalmakra.

Programok

Aktuális hírek a térség szabadidős rendezvényeiről

Vadkerti-tó, 2016
Tóparti sétány